Kiválasztották a nyerteseket!
Köszönjük a fotózás szerelmeseinek, akik Európa-szerte nagy számban vettek részt a pályázaton, hogy inspiráló fotóikkal hozzájárultak a pályázat sikerességéhez.
A döntéshozatal komoly kihívást jelentett Bilbaóban a zsűritagoknak, de végül hosszú és szenvedélyes véleményezés után sikeresen kiválasztották a szerencsés nyerteseket.
A díjat a máltai Christopher Azzopardi nyerte „Méhész” című fotójával a bilbaói, kockázatértékelésről és kkv-kről szóló európai csúcson, amely az „Egészséges munkahelyek”-kampány záróeseménye volt.
„A méhészet egy szokatlan témaválasztás - első hallásra általában senki sem társítja a munkahelyi biztonsággal, habár minden szükséges feltétellel rendelkezik: veszélyforrás (a méhek), kockázat (támadás vagy legalábbis a csípés veszélye), a veszély kiküszöbölésének lehetősége ( méhfüstölő) és személyes védelem (védőruha, fejvédő, és a kesztyűk). A zsűri véleménye szerint az eredeti és kreatív fotót nagy gonddal és tehetséggel készítette az alkotó.” mondta el Peter Rimmer (zsűritag)
A második és harmadik díjakat a francia Eric Despujols („Hegesztő”) és a portugál Rodrigo Cabrita („Nehéz és bonyolult élet”) kapta. Egyúttal úgy döntöttünk, hogy a németországi Katja Witting munkáját különdíjjal jutalmazzuk.
Sajnálattal kell közölnünk, hogy a “Közönség kedvence” díjat ebben az évben nem adjuk át. Számos szavazat szabálytalanul érkezett, ezért nem tudjuk biztosan, hogy ki lenne ennek a díjnak a törvényes nyertese. Mindazok elnézését kérjük, akik szavaztak a kedvenceikre. Köszönjük, hogy meglátogatták a honlapunkat és kiválasztották kedvenc fényképüket. Őszintén reméljük, hogy élvezték a számos magas-színvonalú, kreatív kép megtekintését.
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség által szervezett pán-európai pályázat célja, felhívni a figyelmet a munkahelyi biztonságra és egészségre. Az Ügynökség küldetése, hogy Európa munkahelyeit biztonságosabbá, egészségesebbé és hatékonyabbá tegye.



